Mert „Egy anya nem lehet ilyen…”
Ez a legnagyobb akadály a nárcisztikus nő felismerésében: a társadalom nem akarja elhinni, hogy létezik.
Az anyák gondoskodóak. A nők empatikusak. A női agresszió „pletykálás” vagy „féltékenység” – önmagában nem számít komoly bántalmazásnak.
Ez a vakfolt teszi a nárcisztikus nőt különösen veszélyessé. Mert az áldozatai – partnerek, gyerekek – nem kapnak segítséget. Senki nem hisz nekik.
A nárcisztikus nő jellemzői
A női nárcizmus gyakrabban rejtett (covert), mint nyílt. Ennek oka részben társadalmi: a nyíltan domináns, önző viselkedést a nőknél jobban „büntetik”. Ezért a nárcisztikus nők megtanulják elrejteni a valódi működésüket.
A leggyakoribb megnyilvánulások:
1. Érzelmi manipuláció
A nárcisztikus nő bűntudatot kelt. Mindenen megsértődik, érzelmileg visszavonul. Gyakran csenddel büntet. Nem mondja ki mit is akar, csak azt, hogy „Ha szeretnél, tudnád, mit akarok”. Könnyekkel, sóhajokkal irányít, folyamatosan fenntartja az áldozat szerepét.
2. Kapcsolati agresszió
Folyamatosan pletykál, rombolja a párja, gyermekei hírnevét. És mindenkiét, aki a környezetében van. Lehet barát, munkatárs, szomszéd, biztos, hogy tud valami olyat mondani – akár az igazság torzításával – ami a másik félre negatív fényt vet. Kirekeszt, izolál, „véletlenül” elfelejt elmondani fontos dolgokat, ami téged érint. Manipulálja a kapcsolataidat, háromszögel.
3. Versengés más nőkkel – és a saját lányával
Féltékeny a fiatalabb, szebb, sikeresebb nőkre, a saját lányát pedig vetélytársnak látja. Bármit elér a gyermek, a nárcisztikus anya kifele büszkélkedhet ugyan – hozzátéve, hogy ez nélküle nem sikerült volna – de nem ünnepli őszintén, maximum látványosan. Ha apró sikereket ér el a gyermek, azt pedig aláássa, mert azzal a saját fényét nem tudja emelni. Beleszól a gyermek kapcsolataiba, sok esetben megalázza mások előtt is „vicces” formában.
4. A „tökéletes anya/feleség” kép fenntartása
Persze kifelé gondoskodó, szerető, áldozatkész. De otthon hideg, kritikus, irányító. A látszat minden esetben fontosabb, mint a valóság. Az, hogy mit gondolnak mások lényegesebb, mint az, hogy a közvetlen környezete mit él át.
A nárcisztikus anya
A nárcisztikus anya a gyermek legnagyobb tragédiája. Miért? Mert a gyereknek nincs kihez fordulnia. Az apa gyakran nem látja, mert a saját sebeivel van elfoglalva. A külvilág nem hiszi el. És a gyerek túl kicsi ahhoz, hogy megértse, mi történik.
Hogyan viselkedik a nárcisztikus anya?
A gyerek az ő meghosszabbítása. A gyerek nem önálló ember, hanem „az ő gyereke”. Nem a pozitív értelemben. A gyerek tükrözi őt. A gyerek sikere az ő sikere. A gyerek kudarca az ő szégyene.
Verseng a gyerekével: A lányával a szépségben, a sikerben, a kapcsolatokban. A fiával szintén a sikerekben, a partner figyelmében, a kontrollban. A lényeg, hogy a gyermek nem kaphat több figyelmet, mint ő.
Bűntudatot kelt. Elhiteti a gyermekkel, hogy mindent érte tesz, hogy szenved csak azért, hogy a gyermek boldoguljon, hogy ha ellentmond, vagy kudarcot vall, azzal tönkreteszi az anya életét. A gyermek örökké „tartozik” neki.
Érzelmileg elérhetetlen: A gyerek érzéseit figyelmen kívül hagyja, de a gyermek sokszor az ő „terapeutája”. A gyerek szükségletei mindig másodlagosak, az anya igényeihez, kedvéhez kell idomulni.
A feltételes szeretet: Ha a gyerek jól teljesít, kedves tud lenni. De ha a gyerek nem teljesít, kiborul, érzelmileg visszavonul, csenddel, hidegséggel büntet. Azt tanítja a gyermeknek, hogy a szeretet mindig feltételekhez kötött. Az ő feltételeihez.
A nárcisztikus feleség/partner
Hogyan viselkedik?
A kapcsolat eleje vele az intenzív „szerelem”, „végre megtaláltam a lelki társam” érzés. Gyorsan elköteleződik és a partnert is erre csábítja. Ellenállhatatlan, a férfi sokszor „megmentőnek” érzi magát, a férfinak, akire a NŐ támaszkodik. És a nárcisztikus nő ilyenkor még valóban odaadó támasz tud lenni.
A kapcsolatban, amikor már elköteleződött (gyakran ez a házasság, vagy az első gyermek megszületése után indul) elkezdi kritizálni a partnerét, a kinézetét, a családját, a munkáját. Átveszi a kontrollt a családi kassza (akkor is, ha csak a férfi keres), a társasági élet és a partnere ideje felett. Féltékeny minden nőre, barátokra, családtagokra, gyakran kiborul, jeleneteket rendez. Persze ezt csak a zárt ajtók mögött, társaságban bárkivel elcseveg, mosolyog. Mindenkit manipulál. Vele az élet egy érzelmi hullámvasút, a jó és a rossz napok váltakozása, ami akár jó percek és rossz napokra is csökkenhet. Mindig áldozat, mindig ő szenved többet. És mindenkitől, mindentől szenved, mert csak róla szólhat minden. Ha valami nem úgy történik, ahogy neki megfelel, fenyegetőzik a gyerekekkel, öngyilkossággal, botránnyal.
Ha a férfi el akar menni
Rágalmazó kampányt indít. Olyan történetekkel áll elő, amivel nem csak a szűk, hanem a tágabb ismeretségi kör is az ő pártját fogja. Mindenkiből „repülő majmot” csinál, akiből csak lehet. Beveti és feláldozza a gyermekeit, manipulálja a környezetét, nem fél hazudni a bíróságon, a gyámhatóságnál, a rendőrségen. És mivel ő a nő és remek színész és mesemondó, mindenki hisz neki, hogy „Ő az áldozat, a férfi a bántalmazó”.
Miért különösen nehéz felismerni?
1. A társadalom vakfoltja
A nőket „ártalmatlannak” tekintjük. Egy nő „maximum” drámai, érzelmes, nehéz – de bántalmazó? Az nehezen fér a fejünkbe…
2. A gyerekek hűsége
A gyerek szeretni akarja az anyját. Még akkor is, ha az anya rombol. A felismerés – „az anyám nárcisztikus” – a legsúlyosabb pszichológiai teher. Sokan évtizedekig tagadják, mielőtt szembenéznének vele.
3. Az anya „szent tehén”
Az anyákat a társadalom szerint nem szabad kritizálni. Ha valaki azt mondja: „Az anyám bántalmazott” – a válasz gyakran: „De ő az anyád! Biztos szeretett, ahogy tudott.” A gyermek teljesen egyedül marad, mert az emberek abba nem gondolnak bele, hogy mit élt át hosszú éveken keresztül. Milyen elnyomásban, agresszióban, szégyenben élte le az életét. Nem kérdezik meg a gyermeket, hogy hogy van, nem kérdezik, hogy miken ment keresztül. Csak a gyermeket kérdőjelezik meg és mentegetik az anyát.
Ez nem segítség. Ez az áldozat elhallgattatása.
Ha nárcisztikus anyád volt
- Nem a te hibád. Bármit is mondtak neked, bármennyire érezted, hogy „te vagy a probléma” – nem az voltál.
- Szabad dühösnek lenni. Még akkor is, ha ő az anyád.
- Szabad távolságot tartani. Az anyai kötelék nem kötelez arra, hogy hagyd rombolni az életed.
- Szabad gyászolni. Azt az anyát, akire szükséged lett volna, és akit sosem kaptál meg.
A következő blogban arról írok: honnan tudod biztosan, hogy valaki nárcisztikus? Milyen jelek, minták segítenek a felismerésben? De ahogy már megszokhattad, előbb egy történet következik.
Theo története
Theo egy nagyon kíváncsi kisfiú volt. Mindent megfogott, kipróbált, mindenről kérdezett. Az apja középvezető volt egy vállalatnál, rengeteget dolgozott, mert az anyja a háztartást vezette. Az anyjának nagy igényei voltak, így az apa hajtotta a munkát, hogy mindenre elég pénz legyen. Takarítónő, kertész, szép autók, nagy ház.
Theo elkezdett teniszezni, és nagy sikereket ért el. Az anyja vitte az edzésekre, versenyekre, mert az apja mindig dolgozni volt. Ha nagyritkán az apja ráért, az maga volt az ünnep. Imádott az apjával lenni, mert őt lehetett kérdezni, nem volt mindig feszült, nem telefonált állandóan – az együtt töltött idő minőségi idő volt.
De dühös is volt az apjára. Mert az anyja folyamatosan azt sulykolta bele, hogy az apja biztosan a nőket kergeti, hogy azért nem ér rá, mert nem szereti a gyermekét. Theo pedig szomorúan tudomásul vette.
A szülei sokat veszekedtek. Ilyenkor nagyon félt.
Egy ilyen veszekedés után másnap nagyon beteg lett – pedig már nem volt kicsi, elmúlt tizennégy éves. Előtte az anyja vele is összeveszett, mert valamit nem csinált meg, amit elvártak volna tőle. Az anyja végül csenddel büntette. A vita a szülők között pont ebből lett.
Másnap kint feküdt betegen a nappaliban és elaludt. Akkor jött haza az apja. Boldogan mesélte, hogy előléptetik: sokkal több pénz, sokkal nagyobb felelősség, viszont kevesebb munka – így többet lehet majd Theóval.
De az apa örömének hamar vége lett. Ismét összevesztek a szülők, mert az anyja fennhangon mesélte, hogy még egy gyógyszert sem vitt oda Theónak, mert a viselkedése miatt „nem érdemli meg”. Az apja nagyon mérges lett. Mindent egymás fejéhez vágtak. Theo nem mozdult, csak hallgatta őket.
Az apja végül kihívta az orvost.
Másnap még mindig nagyon beteg volt. Kikönyörögte, hogy hadd feküdjön le a nappaliban. Becsukott szemmel feküdt, nagyon gyenge volt. Az anyja azt hitte, alszik.
Aztán az anyja felhívott valakit telefonon. Theo hallotta, ahogy elmesélte, mennyi dolga van, mert a gyerek beteg, a férjére pedig semmiben nem lehet számítani. Előadott egy történetet az előléptetésről – de nem úgy, ahogy elhangzott. Úgy adta elő, hogy az apja csak reménykedik benne, de sosem fog megtörténni.
Majd felhívott valaki mást. Ott is előadta az áldozat szerepét. Az apjáról, Theóról, a történtekről – csak hazugságok.
Theo elég idős volt ahhoz, hogy felismerje: ez nagyon nincs rendben.
Amikor az apja hazajött, megkérte, hogy kísérje be a szobájába. És kérdezett. Megkérdezte az apját: most akkor hogy van ez? Miért van vele keveset? Mit érez? Mit gondol? Miért nem hagyta még el az anyját?
A válaszok megnyugtatták. Elaludt. Másnap már sokkal jobban volt.
Az apját valóban előléptették. Elkezdte ő hordani az edzésekre. Mindig beszélgettek.
Egy év múlva úgy döntöttek, hogy elköltöznek.
Theo most pszichológushoz jár, tanul az érettségire, teniszezik, versenyez. Az anyjával csak ünnepekkor találkozik.
Gyógyul. És végre kérdezhet – anélkül, hogy félnie kellene a választól.
Hungarian 
English 
French